A sivatag egyik legeldugottabb szegletében, a datolyapálmák mellett térdepelt az öreg Eliahu.
Szomszédja, Hakim, a vagyonos kalmár, megállt az oázisnál, hogy megitassa tevéit, és akkor észrevette Eliahut, amint ott izzad, és mintha kotorászna a homokban.
- Jó napot, bátyám. Béke legyen veled.
- Veled is-felelte Eliahu, és folytatta a munkát.
- Mit csinálsz itt ebben a melegben ezzel az ásóval?
- Ültetek-felelte az öreg.
- Mit ültetsz ide, Eliahu?
- Datolyapálmát-felelte Eliahu, és körbemutatott a pálmafákra.
- Datolyapálmát!- ismételte el az újonnan érkezett. És lehunyta a szemét, mint aki megértéssel fogadja a világ legnagyobb ostobaságát. – Nyilván napszúrást kaptál, drága barátom. Gyere, hagyd ezt a munkát, menjünk be az üzletbe, igyunk egy pohárka teát.
- Nem lehet, be kell fejeznem az ültetést. Ha gondolod, utána ihatunk....
- Mondd csak, barátom, hány éves vagy?
- Nem tudom...Hatvan, hetven, nyolcvan...Nem tudom....Elfelejtettem. De mit syámít ey?
- Nézd, barátom. A datolyapálmának több mint ötven év kell hozzá, hogy felnőtt, termő fa legyen belőle. Nem akarok én neked rosszat, te is tudod. Bárcsak élhetnél százegy évig is, de te is tudod, hogy nehezen fogsz te gyümölcsöt szedni arról, amit ma elültetsz. Hagyd abba, és gyere velem.
- Nézd, Hakim. Én ettem abból a datolyából, amit más ültetett, olyasvalaki, aki maga sem álmodozott róla, hogy majd eszik is a gyümölcséből. Én pedig azért ültetek el ma egy datolyát, hogy holnap majd mások ehessenek a gyümölcséből...S még ha csak annak az ismeretlen embernek az emlékére tenném, akkor is megérné befejeznem a munkát.
- Ezt jól megmondtad Eliahu. Engedd meg, hogy egy zacskó pénzzel fizessek azért, amit ma tőled tanultam. – Azzal Hakim az öreg kezébe nyomott egy bőrzacskót.
- Köszönöm a pénzedet, barátom. Látod olykor ez is megtörténhet, te azt jósoltad nekem, hogy nem fogom élvezni, amit elültetek. Ez biztosnak is látszott, de gondolj csak bele, még be sem fejeztem az ltetést, máris egy zacskó pénzzel meg egy jó barát hálájával lettem gazdagabb.
- Elképráztat a bölcsességed, bátyám. Ez a második nagy tanulság, amit tőled hallottam, és talán fontosabb is, mint az első volt. Engedd meg, hogy ezért a tanításodért is egy pénzes zacskóval fizessek.
- Olykor meg ez történik tehát- folytatta az öreg, és kezét kinyújtva nézte a két pénzes zacskót-,ültettem, pedig tudtam, hogy nem szüretelhetek, és még mielőtt befejeztem volna az ültetést, már nem is egyszer, hanem kétszer szüreteltem.
- Elég legyen már, bátyám. Ne folytasd. Ha még tovább okítasz, attól félek az egész vagyonom evés lesz rá, hogy fizesselek.......
Jorge Bucay
Életmesék
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése