pascoaching.typepad.com
A következő három előadás lejegyzéséért szeretnék külön köszönetet mondani Almási Judit barátnőmnek, aki a távollétemben kisegített munkájával. J
5.Előadás – Lynne McTaggart
Az előre fizetés ereje
Hogyan váljunk a változás közvetítőjévé? - lépjünk túl az egyéni változáson. Változtassuk meg a materiális kultúrát a környezetünkben. Nem kell politikusnak lennünk, hogy képviselővé váljunk. Mindannyian képesek vagyunk a körülöttünk lévő világot megváltoztatni, az elkülönülést összeköttetéssé alakítani.
Példa erre Mehta, a Sun Microsystems dolgozója. Igencsak versenyezni szerető ember. Szabadidejében a tőzsdén dolgozott. A mohóság lassan kikezdte. Két esemény történt meg vele, ami mindent megváltoztatott. Találkozott egy japán üzletemberrel, aki elmesélte neki, hogy gyógyíthatatlan rákos betegségben szenved. Ez arra késztette, hogy átgondolja, hogy egész életében csak a következő fizetési csekken járt az esze. Drasztikus változásokat vezetett be az életében, elkezdett meditálni stb. és kikúrálta a betegségét.
Mehta elutazott Indiába a barátjával, motoros túrára szánták el magukat. Megbetegedett és az utcán hányt. Egy fiú leállította mellettük a motorját és citromot adott neki, hogy csillapítsa az émelygését. Ez megrázta Mehtát, a fiú szegény volt, az utolsó citromját adta neki.
Mehta elutazott Indiába a barátjával, motoros túrára szánták el magukat. Megbetegedett és az utcán hányt. Egy fiú leállította mellettük a motorját és citromot adott neki, hogy csillapítsa az émelygését. Ez megrázta Mehtát, a fiú szegény volt, az utolsó citromját adta neki.
Elkezdett azon gondolkodni, hogy az élet talán nem csak a pénzszerzésről szól. Elkezdte összehívni a barátait, hogy végezzenek jótékonysági munkát a hajléktalan szállón. Majd többet szeretett volna, megváltoztatni a mohóság kultúráját. A csoport elkezdte különféle jótékonysági szervezeteknek felajánlani, hogy elkészítik a weboldalukat, ezzel javítva a adománygyűjtési lehetőségeiket. Minden szerdán megnyitották otthonuk ajtaját idegeneknek, közösen meditáltak, vacsoráztak, beszélgettek. Ezt 15 éve teszik. Soha semmit nem loptak el tőlük, az emberek ajándékokat hoztak. Amikor a nagyvonalúság a valuta, akkor a dolgok változni kezdenek.
Amikor a nagyvonalúság az alap szociális tőke, akkor a dolgokat más perspektívából kezdjük el szemlélni. Mehta tovább dolgozott a projektjén, alapítványt alapított, melynek 18000 önkéntes dolgozik.
Egy másik példa, Marre a Cola automatában hagyta a visszajáró aprót azzal az üzenettel, hogy a Colád fizetve van. Mindenki tudni szerette volna, hogy ki a titkos jótevő. Ezt megtette fánkokkal is. Téma lett a vacsoraasztaloknál.
Egy másik példa, Marre a Cola automatában hagyta a visszajáró aprót azzal az üzenettel, hogy a Colád fizetve van. Mindenki tudni szerette volna, hogy ki a titkos jótevő. Ezt megtette fánkokkal is. Téma lett a vacsoraasztaloknál.
Mehta a világunkban uralkodó extrém individualizáció árjával szemben úszik. A nyugati kultúra a személyes nyerészkedés és kielégülés alapjára épült. Ennek nagy ára van, Kevésbé vagyunk méltányosak és egyre kevésbé találjuk életünket kielégítőnek. Amerika a legkevésbé korrekt társadalmak közé tartozik. Hogy ezen változtassunk elég, ha apró dolgokat teszünk. A kultúra nem kőbe vésett dolog. Emberek kis csoportja képes “betörni” a populációt, hogy változtassanak a játékszabályokon és változtassák meg a kultúrát. Az altruizmus ragályos impulzus, igen könnyen terjed.
A másik példa Mehta “karma konyhája”. Meggyőzött étterem tulajdonosokat, hogy egyes embereknek adjanak kártyát azzal a felirattal, hogy a számláját előre kifizették. Hogy mi történt? Az emberek kezdtek többet fizetni, ha fizetniük kellett. Mindenhonnan érkeztek emberek, hogy ezt megtapasztalják és jelezték, hogy szeretnének ebben résztvenni. A keményvonalas szkeptikusukat is sikerült meggyőzni. Ezt bárki bármikor megteheti a családjában, munkahelyén, lakóközösségében.
A Méltányosság Kampányt azért indítottam el, mert szívünkben ott él a tisztesség. Minden sikeres társadalom alapja a becsületesség. Erről mindenkinek, társadalmi helyzetétől, politikai hitvallásától függetlenül hasonló elképzelése van. Mi a tisztesség? - szépség, tisztaság, pártatlanság, kiegyensúlyozottság, egyszerűség, igazságosság.
A probléma amivel szembesülünk az, hogy a dolgokat úgy alakítják, hogy tisztességtelenek legyenek, illetve kevés ember kezében van a kontroll. Azok az emberek, akiknek a krízis köszönhető, azok nyereséget könyvelnek el maguknak ennek a számlájára.
A Méltányosság Kampányt azért indítottam el, mert szívünkben ott él a tisztesség. Minden sikeres társadalom alapja a becsületesség. Erről mindenkinek, társadalmi helyzetétől, politikai hitvallásától függetlenül hasonló elképzelése van. Mi a tisztesség? - szépség, tisztaság, pártatlanság, kiegyensúlyozottság, egyszerűség, igazságosság.
A probléma amivel szembesülünk az, hogy a dolgokat úgy alakítják, hogy tisztességtelenek legyenek, illetve kevés ember kezében van a kontroll. Azok az emberek, akiknek a krízis köszönhető, azok nyereséget könyvelnek el maguknak ennek a számlájára.
Az emberiség túlélése azon képességükön alapszik, hogy adunk-e mindenkinek esélyt. Most van esélyünk arra, hogy a versengést megszüntessük. A becsületesség az esélyegyenlőségről szól. Újra fel kell építenünk a méltányosságon alapuló életet, minden területen.
A becsületesség egyszerű alapjai letölthetők a weboldalamról. Érdekel bárki nézőpontja ezzel kacsolatban, bármi, amit szívesen hozzáadna a listához.
- “Ne tedd mással azt, amit nem szeretnél, ha veled tennének.” Ezt az aranyszabályt érdemes követni. Tiszteljünk másokat, ha azt szeretnénk, hogy bennünket is tiszteljenek. Nyerni-veszíteni helyzetek-változtassunk. Ne cselekedjünk mások kárára. Adjuk meg magunkat a teljességnek, a kapcsolatnak. Helyezzük a kapcsolatainkat előtérbe.
- A csoport fejlesztésénél figyeld az együttműködés és megegyezés lehetőségeit. Együttműködve mindenki jobban teljesít. Dolgozzatok együtt a problémán. Az üzleti életben ezzel a szemlélettel magasabb profitot lehet elérni, a munkavállalók is elégedettebbek lesznek.
- Az üzleti életben helyezd a tisztességet a profitszerzés elé. Az őszinteség eredményt hoz. Válassz olyan cégeket, vásárolj olyan cégektől, amik tisztességesek. Támogasd azon szervezetek munkáját, akik globális tisztességre törekednek. (Nem olyan árut árulnak, ami más emberek munkájának a kizsákmányolásából származik más kontinenseken.)
- Ne vegyél rész semmiben, ami versengésre buzdít. Akár az üzleti életben, akár a magánéletben. Vigyél be a társalgásba egy új gondolatot. Szervezz olyan tevékenységeket, melybe bevonod a közösséged.
- Amikor közös cél érdekében dolgozol másokkal, az a legjobbat hozza ki mindenkiből.
- Támogasd azon törvényeket, melyek az esélyegyenlőséget támogatják.
- Bátorítsd a csoportszellemet a gyermekeidnél a versenyszellemmel szemben. Akaratlanul is arra tanítjuk a gyermekeinket, hogy versengjenek egymással. Támogasd azokat a tanulmányi programokat, amelyek az együttműködés elve alapján javítják az összteljesítményt.
- Tégy ígéretet ma, hogy abbahagyod azokat a tevékenységeidet, melyek tisztességtelenek, versengésre buzdítóak.
Hiszem, hogy a jövőnk a kis közösségekben rejlik. Nagyon fontos , hogy visszaállítsuk a közösségeket.
Változtasd meg a játékszabályokat, kezd el a saját csoportodban és hívj meg másokat is, hogy csatlakozzanak.
Ha elkezded a változtatást figyelj arra, hogy tudatosan tedd. A problémákat az együttműködés elve alapján old meg. Légy tudatos, hogy milyen érzelmeket táplálsz az ellenfeleiddel szemben. Légy együttérző, meditálj. Az érzéseid ragályosak, ha pozitív vagy, sokan szeretnének hozzád csatlakozni. Rendszeresen találkozz a csoportoddal. Végy igénybe eszközöket, amelyek lehetővé teszik, hogy alcsoportok is követhessék a tevékenységeteket. A csoport legyen önszervező, mindenki önkéntes benne, a magasabb rendű célokért mindenki önkéntesen dolgozik. Találj új és kreatív utakat, hogy összehozd az embereket, csoportokat. Keresd mindig a közös nevezőt, közös értékrendet, ha nem egyeznek az emberek valamiben. Keresd meg, hogy mire van szükség, hogy a látásmód megváltozzon egy témát illetően.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése