Begin to see yourself as a soul with a body rather than a body with a soul.
Wayne Dyer
Kezdj úgy tekinteni önmagadra, mint lélekre, aminek teste van, mintsem egy testre, aminek lelke van.
Wayne Dyer
Wayne Dyer
Kezdj úgy tekinteni önmagadra, mint lélekre, aminek teste van, mintsem egy testre, aminek lelke van.
Wayne Dyer
Néha, mielőtt törlöm a levélszemetet az elektronikus levelezésemből, végigfutom, hogy biztos, ami biztos nincs közötte olyan, aminek esetleg nem ott volna a helye. Arra lettem figyelmes, hogy temérdek levél érkezik, amelyben jutányos áron kínálnak bivalyerős nyugtatókat, fájdalomcsillapítókat, közérzetjavítókat. Ezen kívül nagyszámú felhívás érkezik, hogy milyen bogyókat kellene szednem vagy megműtetnem magam annak érdekében, hogy pár centivel hosszabb péniszem legyen. A médiából ránk ömlesztett reklámszövegek is azt sugallják, hogy vedd be a gyógyszert és rohanj tovább. Nem beszélve arról, amikor azt hirdetik, hogy többszörös a hatóanyag tartalom és ezért még gyorsabban hat. Időnként figyelmet fordít néhány cég a betegségek megelőzésére és a természetes alapú gyógyhatású készítményekre, de ők vannak kisebbségben a többihez képest.
Vagyis, ha a testem jelez, akkor ne is törődjek vele, ne is figyeljek oda mit szeretne üzenni, hanem hopsz benyelem a bogyót és minden megy a régi kerékvágásban. Ez nem mindig igaz. Lehet, hogy másnap újra jelez a testem, fáj a fejem, hányingerem van, hasmenésem vagy szorulásom, nem tudok elaludni, szédülök. Még most sem figyelek oda, hanem kotorászok egy újabb bogyó után. Ez a folyamat nem tart a végtelenségig, mert egyszer csak a helyzet komolyra fordul. Vizsgálatok sora, akár kórházi kezelés is.
A gyógyszereknek megvan a maguk létjogosultsága, de nem cukorkák, amiket minden előzetes megfontolás nélkül bekapkodunk.
A tudatos élet része az, hogy figyeljek a testemre. Gondozzam, figyeljek rá, hogy mit eszem és mennyit, mit iszom, tartsam edzésben és nem utolsó sorban ne mérgezzem. Ha jelez, akkor álljak meg és gondolkodjam el, hogy miért teszi ezt. Mi az, ami kibillentett a harmóniából?
Napóleonnak, egy rövid, de velős mondata van a témával kapcsolatban.
A testet legjobban a nyugodt elmével lehet gyógyítani.
Odafigyeléssel sok problémát megelőzhetünk. Ha nem tudjuk „megfogni” a probléma gyökerét, akkor forduljunk olyan szakemberhez, aki segít ebben. Ugyanis nem vagyunk képesek minden esetben magunktól kibogozni életünk buktatóit. Megoldani természetesen mi magunk fogjuk, de ahhoz ismernünk kell, hogy mivel is van dolgunk egyáltalán. A prevenció része a gyakorlás is. Nem csak a testünknek van szüksége edzésre, hanem a tudatunknak is. Szánjunk rá időt, hogy megtanuljuk és használjuk azokat a gyakorlatokat, melyekkel tudatunkat lecsendesítjük. Az erre szánt idő a 24 óránkból eltörpül amellett az eredmény mellett, amit elérünk!
Megoszlanak a vélemények azzal kapcsolatban, hogy a tudatunk befolyásolja testünk állapotát. Vannak, akik fenntartás nélkül hisznek ebben, vannak, akik szerint bizonyos mértékben és vannak, akik teljes mértékben elzárkóznak ettől. A test sűrű anyag, látható, tapintható, mérhető energiával rendelkezik. A testnek azonban létezik finomabb energetikájú része is, aminek a mérése nem lehetséges. A tudat energetikája is a finom energetikák egyike. Megfoghatatlan, láthatatlan, térben szétolvadó. Hatása azonban nyilvánvaló, még ha nehezen hihető is.
Tudósok, orvosok és kutatók figyelmét is felkeltette ez a kölcsönhatás.
Dr. O. Carl Simonton onkológus, a Rákos betegek Tanácsadó és Kutató Központjának (Dallas, Texas) orvos igazgatója kidolgozott olyan vizualizációs technikákat rákos betegek számára, amelyeket megtanított betegeinek, akik azt a feladatot kapták, hogy naponta többször alkalmazzák. Simonton meggyőződése szerint, a látványos gyógyulások jelentős mértékben e technikák alkalmazásának köszönhetőek. Egy kísérletsorozat során Simonton és kollégái megtanították ezeket a technikákat 159 olyan betegnek, akik gyógyíthatatlan rákos megbetegedésben szenvedtek. Ilyen esetekben a várható túlélési idő átlagban 1 év. Négy évvel később 63 beteg még életben volt. Az eredmények ellenére néhányan vitatják a módszereit, arra hivatkozva, hogy betegei nem „átlagos” páciensek voltak. Azaz, ezek az emberek különlegesen „harcos” szelleműek voltak eleve. A vizualizációs technikák terápiás alkalmazásának nyilvánosságra kerülésével, mára a negyedik leggyakrabban használt alternatív gyógymód közé tartozik.
Agyunk holografikusan működik, vagyis egy felidézett kép pontosan olyan hatású lehet az érzékeinkre, mint maga a dolog, személy vagy esemény. Az agy nem tud mindig különbséget tenni aközött ami „ott van”és amiről azt hiszi, hogy „ott van”. Más szóval, ahogy magában az agyban az imagináció és a valóság megkülönböztethetetlenek, ezért nem meglepő, hogy az agyban felidézett képek valóságként manifesztálódnak a fizikai testben. Ez a magyarázata a fantom végtag jelenségének is. Másik példa, amit valószínűleg mindenki megtapasztalt már, hogy felgyorsult a szívverése, ha elképzelte, hogy megöleli a szeretett személyt, pedig fizikálisan nem volt a közelében. Ahogy a tenyerünk is izzadni kezd, ha felidézünk egy félelmetes helyzetet, amit megéltünk.
Jeanne Achterberg pszihológus, a texsasi Egészségtudományi Egyetem Kutatási és Rehabilitációs Tudományok részlegének az igazgatója arra az eredményre jutott, hogy a vizualizációs technikák nem csak hogy nagyon erőteljesek élettani hatásukban, hanem specifikusak is. Képesek vagyunk ugyanis specifikusan egy bizonyos sejt típust is befolyásolni. Több különböző kísérlet elvégzése után Achterberg úgy véli, hogy ha az ember megbetegszik, még akkor is, ha egy egyszerű megfázásról van szó, annyi neurális hologramot vegyen igénybe az egészséggel kapcsolatosan, amennyit csak bír, beleértve a hitet, a képeket az egészséges állapotáról és harmóniájáról, illetve olyan képeket, amelyek aktiválják az immunrendszert. Dolgoznunk kell azon is, hogy megszüntessük azokat a negatív képeket, mivel azok képesek betegséget előidézni.
Dr. Bernie Siegel, nemzetközileg elismert sebészorvos, aki a Yale egyetem professzoraként vonult nyugdíjba, számos könyv írója, a holisztikus gyógyítás szakértője, tapasztalatai alapján úgy véli, hogy az általunk ismert betegségek eredete valamilyen fokban a tudatunkhoz kötődik. Dr. Siegel nem úgy gondolja, hogy ez pszichoszomatikussá vagy irreálissá teszi ezeket a betegségeket. Ő e helyett a szoma-szignifikáns elnevezést használja. Nem zavarja az elképzelés, hogy minden betegség eredete a tudatunkban van, sőt, ugyanis, ha valakiben megvan az erő, hogy „előállítsa” a betegségét, megvan az az erő is benne, hogy megszüntesse.
És ez még csak a jéghegy csúcsa, amit eddig a kutatások felfedtek, hogy a holografikus tudat miként irányítja a fizikai testet. Ezt a kontrollt nem kizárólag az egészséggel kapcsolatban lehet kihasználni.
Világszerte folytak vizsgálatok, hogy a vizualizációnak milyen óriási hatása van a sportteljesítményekre is.
Shlomo Brezmitz egyetemi pszihológus, több csoport katonát tesztelt, akiknek 40km-t kellett menetelniük, de minden csoportnak más információt adott. Egyes csoportok úgy tudták, hogy 30 km-t kell menetelniük, majd közölte velük egy idő után, hogy újabb 10 km-t kell megtenniük. Más csoportokat úgy informált, hogy 60 km-es a táv, de valójában 40km-t kellett megtenniük. Egyes csoportok láthatták a távot jelző táblákat, míg másoknak fogalmuk sem volt mennyit meneteltek az idáig. Breznitz a következő eredményre jutott, a stressz hormonok vérkoncentrációja mindig a katonák által felbecsült táv megtételét tükrözte és nem a valóságban megtett kilométereket. Tehát a testük nem a valóságra reagált, hanem arra, amit valóságnak véltek.
Dr. Charles A. Garfield a NASA volt kutatója, jelenleg a Berkeley Egyetem Teljesítmény Kutató Intézetének elnöke, több száz órányi interjú anyagot gyűjtött össze atlétákkal és sport kutatókkal. Garfield szerint a vizualizáció azért működik, mert a mozgássorozat holografikusan nyilvántartásba kerül agyunkban. E holografikus képek elsősorban a tudatküszöb alatt funkcionálnak.
Michael Talbot, Holographic Universe, 1991
Tudatunk a mi végtelen nagyságú ingatlanunk, végtelen lehetőséggel. Tanuljuk meg használni! Nincs nagyobb értékünk ennél.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése