Nhat Hanh
Ha mindennapjainkban képesek vagyunk mosolyogni, ha nyugodtak és boldogok tudunk lenni, akkor ez nem csak a mi, hanem mások előnyére is válik. Ez a legegyszerűbb eszköze a béke megteremtésének.
Nhat Hanh
Az ókori görög városok középpontjában vagy a kikötőhöz közel épült a piactér, azaz az agora. A társadalmi élet és kereskedelem itt zajlott. Nem kizárólag a helyi termelők áruit lehetett megvásárolni, hanem értékes importcikkeket is. Elefántcsontot és drágaköveket Egyiptomból, selymet Kínából, gabonaféléket a Fekete-tenger környékéről.
Munkaerő piacként is funkcionált, a munkáltatók és munkavállalók itt találkoztak egymással. Üzletemberek ezen a helyen tárgyaltak. Politikai és társadalmi kérdéseket vitattak meg, bárki bekapcsolódhatott a városlakók közül akár hallgatóként, akár ő maga szeretett volna megjegyzést fűzni valamely témához.
Színházi és zenei előadásokat is megtekintheAz összes megjelenítésetett az arra kíváncsi közönség, a sportolók pedig tornamutatványokat mutattak be.
A gyilkossággal vagy egyéb bűnténnyel vádolt férfiak nem léphettek be az agora területére a perük előtt. Athénban például tisztességes nő igen ritkán jelent meg a piactéren. A legmagasabb társadalmi megbecsülést az itt elhelyezett sírkő jelentette.
Éppen a kedvenc piacom felé (a Lehel) tartottam, amikor eszembe jutott, hogy összehasonlítom a ma piacát az ókori agorával.
Zenei előadást a metróaluljáróban hallhatunk, egy furulyás (aki lelkiállapotától függően találja el a hangokat, vannak jó napjai…) vagy egy vak szintetizáros próbálkozik pár forintot gyűjteni a szórakoztatásért cserébe. A bejáratnál talpig feketében a biztonsági őrök, marcona arckifejezéssel és érdektelenül tévelygő kutyáikkal figyelik a történéseket. Belépsz az ajtón és a baloldalon, a jobb időket talán soha nem látott talponálló törzsközönsége ücsörög. Már kora reggel behangolják magukat, ki-ki a kedvencét issza, természetesen a politikai kérdéseket tárgyalják meg, valamint a bennfentesek a piaci pletykákat tárják a közönségük elé. Kissé beljebb haladva, a lépcsőfeljárónál fémszékek sorakoznak. Itt rendszeresen egy meglehetősen módosult tudatállapotban lévő férfi szónokol, témái általában társadalmi kérdések, kézmozdulatai leginkább a tibeti lámák dharma magyarázatait kísérő gesztusokra hajazzanak. A halárusok környékén lévő kiskocsmákban pedig sokan pihenik ki a vásárlás fáradalmait, törzsközönség minden kétséget kizáróan itt is van. Kézműveseket és iparosokat itt is találhatunk. És mi a helyzet az egzotikus árukkal? Természetesen van, kínai és vietnámi boltok tömkelege, arab fűszerbolt, bár az általuk kínált áru minősége valószínű nem üti meg az ókori mércét. A kétkezi munkásnak nem kell feltétlenül a .hu weboldalt böngésznie, tanúja voltam már munkaerő felvételnek.
Hogy miért szeretem a Lehelt? Olyan életszagú, élénk kavalkád, mindenféle rendű és rangú ember látogatja, szokásaik, beszédük, viselkedésük egy társadalmi keresztmetszetet láttat. Ezért szeretem többek között felkeresni a helyi piacot, ha elutazom, ilyenkor általában ez az első amit megteszek. Itt lehetsz törzsvendég a kedvenc árusaidnál, akik a legjobbat választják ki neked, mindig van egy baráti megjegyzésük és egy mosolyuk számodra. Úgymond lelket visznek egy olyan hétköznapi tevékenységbe, mint a bevásárlás. Ezt egy áruházban vagy plazában nem igazán fogod tapasztalni.
A következő helyzetnek voltam tanúja ezen a bizonyos napon. A piac vége felé áll egy nagy zöldséges stand, két női eladója van, egyiket sem mondanám vidámnak, bár az idősebb néha megvillant egy halvány mosolyt. A fiatalabb inkább - A mikor lesz vége ennek a napnak? – arckifejezéssel dolgozik, de gyors és pontos. Egy, a hatvanas éveiben járó nő csendben zöldséget válogatott, amikor átnyújtotta, hogy lemérjék, átmenet nélkül elkezdte az eladót szidni, hogy milyen rossz a kiszolgálás, ide sem jön többet, amikor pedig megtudta a végösszeget, azt állította, hogy neki csak 800 forintja van, és nem tud ezért 810-et fizetni. A fiatalabb árus állta egy darabig a szóözönt, majd elkezdett válaszolgatni, ugyanazon a monoton és közönyös hangon, amihez megfelelő arckifejezést visel. Amikor az illető vevő távozott elkezdett pufogni, átkiabált a szomszédjának is és értékelte a történteket. Nem tudott akkor sem elszakadni a témától, amikor én kerültem sorra. Később láttam, amint az említett vevő egy másik helyen elégedetten válogat és kifizeti az árut, vagyis volt nála még pénz.
Mi történt? Most boncoljunk! Az egyik ember látszólag ok nélkül rátámadt a másikra, az eredmény pedig egy elégedett vevő és egy zsörtölődő, mérgelődő árus. A vevőnek szüksége volt némi energiára, azzal, hogy felpaprikázta az eladót hozzájutott és elégedetten vásárolgatott tovább. A folyamatot beindíthatta az eladó arckifejezése,kinézete, mozdulata (gyakorlatilag bármi), ami az asszony eszébe jutatta az egyik közeli hozzátartozóját, rokonát, szomszédját, volt kollégáját akivel konfliktusba keveredett. Ez az emlék egy láncreakciót indított be, aminek nem volt tudatában egyáltalán! Majd kardot rántott….. Másik lehetőség, hogy tudatalatti tartalmak nélkül volt szüksége energiára és megragadta az első alkalmat. Az eladónő azzal, hogy a bosszúságát fenntartotta hosszú percekig, talán órákig, energiát adott le és rosszul érzte magát. A vevő energiát vett fel és elégedetten vásárolgatott tovább, nem emlékezve az incidensre.
Az energia adok-kapok mindennapjaink szerves része, családtagjainkkal és idegenekkel egyaránt. Ahhoz, hogy leállítsuk az ebből adódó energiaveszteséget tudatosan kell élnünk, abban a pillanatban, amelyikben éppen benne vagyunk. Ez nem könnyű, de gyakorlással csökkenthetjük az ilyen helyzetek számát.
Egyik legjobb eszközünk a mosoly. Mosolyogjunk! Nem kerül semmibe, mi és mások is jobban érzik magukat. Ha megfigyeled, akkor mosolygós emberre nehezebb rátámadni, mint egy savanyúra. Fertőző is. Kénytelenek vagyunk visszamosolygni.
Habár az mítosz, hogy a mosolyhoz kevesebb arcizmunkat használjuk, mint a mérges arckifejezéshez, ez nem von le semmit abból, hogy inkább ebbe fektessük értékes energiánkat.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése